Telefon

+36 30 479 0581

E-mail

idopont@solt-med.hu

Cím:

Solt, Aranykulcs tér 6.

Az esztétikai gyógyászat alapvetően a bőr öregedési folyamatainak lassításával, megelőzésével, illetve az arc és a test területén kialakult esztétikai hibák javításával foglalkozik. Bőrünk az idő előrehaladtával részben biológiai, részben genetikai, ill. a káros külső
környezeti tényezők, valamint a napsugárzás együttes hatására veszít rugalmasságából, petyhüdtté válik, színe fakó, élettelen lesz, ill. megjelennek az első apró, majd egyre mélyülő ráncok. A pórusok kitágulnak, a bőrön elszíneződések jelennek meg.
Mindenkinél egyénileg meghatározott, hogy mikor jelennek meg a bőr öregedését jelző első jelek és milyen gyorsan halad előre ez a folyamat. A genetikai tényezőket nem tudjuk befolyásolni, azonban a helyes életmóddal, mint a dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, túlzott napozás, helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód kerülése, valamint  a megfelelő kozmetikumok használatával
sokat tudunk segíteni, hogy bőrünk minél tovább fiatalos és ragyogó maradjon. A kozmetikusok az egészséges bőr és szőrzet kezelésével, szépséghibák elfedésével, néhány esetben a beteg bőr ápolásával (akné, rosacea) foglalkoznak. A kozmetikusok
munkaterülete a bőr felszíne, vagyis a hám. Csak olyan beavatkozásokat végezhetnek, amelyek elsődlegesen erre irányulnak. Kozmetikus nem végezhet sebzéssel járó, vagyis invazív beavatkozásokat – kivéve smiktetoválás -, olyan tevékenységek, amely a hám és irha határát, vagyis a bazálmembránt meghaladja (pl. nem adhat be injekciót, nem végezhet vérzéssel járó eljárást). Emellett a kozmetikusoknak nem feladata a bőrbetegségek diagnosztizálása és ebből adódóan a bőrbetegségek gyógyítása sem.
Orvos esztétikai beavatkozást csak orvos folytathat! Az a kozmetikus, aki ilyent végez, vagy valamilyen tevékenységét így nevezi meg, az a vendégét megtéveszti, becsapja, azáltal jogosultalan előnyhöz jut.


Leggyakrabban ajánlott szakma a belgyógyászat, amikor bizonytalan tünetekkel nem tudja a páciens hova forduljon. 

A belgyógyászat az, amely leginkább integrálja az általános orvosi gyakorlat szintjén a többi orvos-szakmát a megelőzés, gyógyítás, rehabilitáció szempontjából. Mára már a belgyógyászat jelentősen szakosodott a belgyógyászatból nőtt ki például a gasztroenterológia (gyomor-bélrendszeri betegségekkel), diabetológia (cukorbetegséggel), endokrinológia (belső elválasztású mirigyekkel) kardiológia (szív és érrendszeri megbetegedésekkel) stb. foglalkozó szakágak.

Milyen esetekben érdemes orvoshoz fordulni?

A belgyógyász szakorvos igen széles látókörrel rendelkezik az emberi szervezetet érintő betegségeket illetően. Így a belgyógyászati szakrendelés felkeresése elsősorban olyan esetekben javasolt, amikor a tüneteink alapján bizonytalanok vagyunk abban, hogy panaszainkkal hová fordulhatnánk, vagy általános tünetek (például levertség, fáradtság, gyengeség, indokolatlan hízás vagy fogyás) miatt indokoltnak érezzük a probléma hátterének kivizsgálását. Komplex betegségek felfedezésénél általában a belgyógyász az első állomás, ő pedig – szükség esetén – a pácienst a megfelelő, specializálódott szakorvoshoz irányítja, aki így megkezdheti a betegség célzott kezelését. Mivel a belgyógyászat a szervezet egészét vizsgálja, a konzultáció is összetett. A belgyógyász először kikérdezi a pácienst a jelenlegi panaszairól, korábbi betegségeiről, illetve a családban esetlegesen előforduló egészségügyi problémákról. Amennyiben az alább felsorolt tünetek közül bármelyiket tapasztalja, de nem biztos benne, hogy milyen szakrendelésre látogasson el panaszainak enyhítésére, keresse fel belgyógyász szakorvosunkat!

  • általános rossz közérzet
  • fáradtság, levertség, gyengeség
  • indokolatlan fogyás, vagy hízás
  • hasmenés, székrekedés, hányás
  • hasi fájdalom, gyomorgörcsök
  • puffadás
  • mellkasi fájdalom
  • felső- és alsó légúti panaszok, nehézlégzés
  • fejfájás, szédülés

Mi történik egy általános belgyógyászati vizsgálaton?

  • A belgyógyászati vizsgálat lényeges része a kórtörténet kikérdezése.
  • A családban előforduló betegségekre kérdez rá az orvos, különös figyelemmel a szív-érrendszeri (magas vérnyomás, szívinfarktus, érszűkület, trombózis, embólia), a gyomor-bélrendszeri (máj, epebetegség), az anyagcsere (cukorbetegség, zsíranyagcsere eltérések), endokrinológiai (belső elválasztású mirigyek, hormonok), légzőszervi, urogenitalis (húgyúti), mozgásszervi megbetegedésékre, az autoimmun és fertőző betegségekre, a fejlődési rendellenességekre és a daganatos kórképekre. Nagyon fontos a családi halmozódás vagy a családban előfordult kórképek életkori megjelenése.
  • A kórtörténet része a páciens korábbi betegségeinek ismerete, a gyerekkori betegségek és azok szövődményei valamint a családi kórtörténetnél felsorolt szervrendszeri megbetegedések. Mindig ki kell térni az allergiára, ideértve a légúti, táplálkozási és gyógyszer allergiát is.
  • A fizikális vizsgálat során vizsgálja a belgyógyász az általános belszervi állapotot, a test fejlettségét, a páciens tápláltságát. Megfigyeli a bőr, látható nyálkahártyák színét, tapintja a pajzsmirigyet, nyirokcsomókat. Kopogtatja, és hallgatózással vizsgálja a mellkast, tüdőt, szívet, tapintja a perifériás ütőereket, nyaki ütőeret és megtekinti a visszereket. Vérnyomást mér. Kitér a has tapintására, ahol a májat, lépet tapintja, a has érzékenységét vizsgálja, kóros rezisztenciát, sérvet keres, megállapítja a műtéti hegeket.
  • A belgyógyászati vizsgálat részét képezi a mozgásszervek és idegrendszer vizsgálata is. Gyakran végez a belgyógyász EKG vizsgálatot kiegészítéseként a fizikális vizsgálatnak.
  • A tünetek, panaszok, kórtörténeti adatok ismeretében szűrőjelleggel vagy a tünetek okának kiderítésére a belgyógyász felállít egy diagnosztikus sorrendet laboratóriumi vizsgálatokkal, képalkotó vizsgálatokkal, további szakorvosi konzultációk megszervezésével.
  • A leletek értékelésénél mindig kitér a korábbi leletekkel történő egybevetésre, hiszen nemcsak a jelen állapot felmérése, hanem a korábbiakhoz képest bekövetkezett változás alapján tud dönteni a terápia megválasztásáról.
  • A belgyógyász folyamatosan követi, monitorozza az egyes megállapított eltérések mértékét, azaz betegségének megfelelően gondozásba veszi a pácienst. 

A sebészeti szakrendelés során ambuláns sebészeti beavatkozásokat, sebészeti és proktológiai vizsgálatot, műtét előtti konzultációt és lelet konzultációt végzünk.

A rendeléseinken jelentkező akut sebészeti ellátást igénylő pácienseinket területi illetékesség szerint tovább irányítjuk, sebészeti osztályos ellátást nem végzünk.

Bizonyos betegségcsoportokban sebészeti gondozást ajánlunk megfelelő rendszerességgel panaszmentesség esetén is.

Leggyakrabban jelentkező sebészeti problémák ellátása

Minden eltávolított képletet szövettani vizsgálatra küldünk.

 

Mint a legtöbb betegségnél, így a sebészeti eseteknél is igaz, hogy minél korábban ismerjük fel a bajt, annál könnyebb a kezelés, illetve annál biztosabb a végleges, szövődménymentes megoldás. Vannak olyan állapotok, amelyeknél ha nem észleljük időben az elváltozást, már nem is lehet – vagy nem teljes mértékben lehet – segíteni. Ezért szakrendelőnkben arra törekszünk, hogy minél hamarabb felismerjük a betegségek jelenlétét – már akkor, amikor még nem jár panaszokkal. Ennek a leghatékonyabb módja a szűrések végzése.

Így mindenkit arra biztatunk, hogy ha bármilyen, betegségre utaló jelet észlel, vagy már panaszai is vannak, forduljon hozzánk bizalommal! Szakrendelőnkben kivizsgáljuk, diagnosztizáljuk, és lehetőség szerint megoldjuk a gondjait.

Milyen problémákkal szükséges sebészhez fordulni?

  • Akut és krónikus sebek
  • Bőr- és bőr alatti szövetek elváltozásai, anyajegy
  • Köröm rendellenességek, körömbenövés
  • Pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy betegségei
  • Emlő jó-, és rosszindulatú daganatai
  • Hasfali-, köldök-, lágyéksérvek, rekesz sérvek
  • Hasüregi szervek megbetegedései
  • Epekő, bélgyulladás, tumor
  • Felületes vénás elváltozások
  • Végbél elváltozás, aranyér, végbél repedés, végbél sipoly, végbél sérv, condyloma
  • speciális problémák, diabeteses láb, sipolyok

Szakrendelőnkben lehetőség nyílik korszerű eszközökkel a sebészeti szakvizsgálatunkon javasolt ambuláns beavatkozások akár azonnali elvégzésére járóbeteg ellátás keretében.

A nőgyógyászat a női nemi szervek megbetegedéseivel, és ezek kezelésével foglalkozó szakág, de ide tartozik a terhesgondozás is. Rendszeres szűrővizsgálatokkal, a tünetek megjelenése előtt felismerhetőek a gyulladások, fertőzések, szervi elváltozások, a rosszindulatú daganatok megelőző állapotai. Az időben elkezdett kezelések hatékonyak és így elkerülhetőek az esetleges szövődmények.

Az évi rendszeres szűrővizsgálat a panaszmentes időszakban is szükséges, de nőgyógyászati jellegű problémák (például alhasi görcsök, emlőelváltozások, menstruációs zavarok) esetén érdemes késlekedés nélkül szakorvoshoz fordulni. Az elhanyagolt gyulladásos, fertőző megbetegedések idővel komoly problémát, akár meddőséget is okozhatnak. A daganatos betegségek esetén a korai diagnózis nagymértékben javítja a teljes felépülés esélyeit.

Célszerű legalább évente nőgyógyászati vizsgálaton részt venni, hiszen a rendszeres szűrővizsgálattal idejében felismerhetők egyes gyulladásos megbetegedések, sőt a rák megelőző, illetve kezdeti stádiuma.

Milyen panaszokkal érdemes nőgyógyászhoz fordulni?

  • Kismedencei fájdalom, (al)hasi görcsök
  • A menstruáció során fellépő problémák
  • Vérzési rendellenességek
  • Emlőelváltozások
  • Hüvelyi folyás
  • A nemi szervek elváltozásai, viszkető, égető érzés
  • Menopauza, hormonális változások okozta panaszok

Miből áll a nőgyógyászati fizikális vizsgálat?

 

Méhnyakrákszűrés (cytológia)

A méhnyakrák a méhnyak nyálkahártyáján évtizedek alatt tünetmentesen kifejlődő rosszindulatú daganatos elváltozás, amelyet – egyes kutatások szerint – a HPV (humán papillomavírus) rákkeltő típusai okoznak. A HPV-vírus fizikai érintkezéssel, testváladékokkal terjed, vaginális, anális és orális szex útján is fertőz, tehát – kortól függetlenül – minden szexuálisan aktív embert érinthet.

A méhnyakrák rendszeres szűrése rendkívül fontos, hiszen Magyarországon a méhnyakrák a 45 év alatti nők második leggyakoribb rákos megbetegedése; évente átlagosan 1500 új beteget diagnosztizálnak méhnyakrákkal.

A nőgyógyász a méhszáj felszínéről, valamint a méhnyakcsatorna kezdeti szakaszáról kenetet vesz, melyet citopatológus szakember értékel ki. A kenetben található hámsejtek elváltozásaiból kóros állapotokra lehet következtetni.

Hüvelyi ultrahang

A hüvelyi ultrahang részletgazdag képet ad a teljes kismedencéről, a méh elhelyezkedéséről és szerkezetéről. A zselével bevont vizsgálófej mozgatása nem okoz fájdalmat. Ultrahangvizsgálattal a peteérés is nyomon követhető.

Egyéb nőgyógyászati szakorvosi feladatok

A nőgyógyász feladata továbbá, hogy tanácsot adjon a családtervezéssel és a fogamzásgátlással kapcsolatban, a meddőségi vizsgálat elvégzése, a menopauzát kísérő panaszok kezelése, illetve a hüvelyi és a kismedencei fertőzések, gyulladások vizsgálata és kezelése.

Fontos megemlíteni, hogy az emlővizsgálat nem része a nőgyógyászati vizsgálatnak, ezt a radiológusok végzik. Radiológiai vizsgálatra szintén lehetőség van Egészségközpontunkban. 35 éves kor alatt emlő ultrahang, 35 év felett komplex mammográfia (mammográfia, manuális vizsgálat, emlő UH) elvégzése javasolt emlőrák szűrés céljából, illetve panaszok esetén.

Mit hozzon magával a nőgyógyászati vizsgálatra, hogyan készüljön?

A nőgyógyászati vizsgálatra való felkészülés során röviden az alábbi szempontokra érdemes odafigyelnie általánosságban:  

  1. Orvosi előzmények
    A nőgyógyászati vizsgálat előtt az orvos megkérdezheti Önt az általános egészségi állapotáról.  Ha korábban volt már nőgyógyászati vizsgálaton, hozza magával a kapcsolódó orvosi dokumentációkat, amelyek tartalmazzák a korábbi vizsgálatok, beavatkozások részleteit, eredményeit, diagnózisát és a javasolt kezelését. Ez lehetővé teszi a nőgyógyász orvos számára, hogy megismerje az előzményeit és az aktuális vizsgálatot ennek alapján végezze.  
  2. Gyógyszerek  
    Hozza magával az aktuálisan szedett gyógyszerek listáját, beleértve az orvos által felírt, valamint a vény nélkül kapható gyógyszereket, étrend-kiegészítőket vagy vitaminokat. Jegyezze fel, hogy hívják ezeket a gyógyszereket, milyen adagolással és milyen gyakorisággal szedi azokat. Emellett fontos, hogy jelezze az allergiáit is, ha vannak ilyenek.  
  3. Laboreredmények  
    Ha rendelkezik korábbi laboreredményekkel, például vizeletvizsgálat vagy egyéb laboratóriumi leletekkel, hozza magával ezeket is, mivel azok segíthetnek az orvosnak az aktuális vizsgálat értékelésében.  
  4. Kényelmes ruházat
    A fizikális vizsgálat során az orvos arra fogja kérni, hogy vegye le az alsóneműjét. Javasolt olyan ruházatot viselni, amely könnyen le- és felvehető.   

Fontos megjegyezni, hogy a nőgyógyász további specifikus ajánlásokat adhat Önnek, amelyekre érdemes figyelni. Ha bármilyen kérdése van a vizsgálattal kapcsolatban, ne habozzon megkérdezni orvosát, vagy vegye fel a kapcsolatot recepciós kolléganőnkkel. 

Az ultrahang vizsgálat fájdalommentes és a vizsgálat során a pácienst nem éri ionizáló sugárzás. Az ultrahang  készülék hanghullámokat használ az emberi test feltérképezésére, azonban ezek a hanghullámok az emberi fül számára nem érzékelhetők. Ugyan közvetlenül nem tudjuk érzékelni az ultrahang-hullámokat, a diagnosztikában mégis fontos szerepet kapnak, hiszen a testre irányított hullámok visszaverődésének segítségével kívülről alkothatunk képet a szervezetben zajló folyamatokról.

Egészségügyi kockázat és bonyolult beavatkozások nélkül láthatunk bele a  szervezetbe, így megelőzhetjük a komolyabb panaszok kialakulását, diagnózist állíthatunk fel vagy segíthetjük a további diagnosztikát – mindezt gyorsan, fájdalommentesen és ionizáló sugárzás nélkül.

Hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat

Ezzel a módszerrel láthatóvá válhatnak a hasüregben található szervek esetleges elváltozásai, így a máj, a lép, a vese, az epe- és húgyhólyag, valamint a hasnyálmirigy betegségei diagnosztizálhatóak a segítségével.
Nőknél a méh és a petefészek, férfiaknál pedig a prosztata és a here vizsgálatára is alkalmas, emellett képet alkothatunk vele a hasi nyirokcsomók és a hasüregben futó nagyobb erek állapotáról. A hasi és kismedencei ultrahang célja, hogy pontos diagnózist kapjunk az alhasi panaszok kiváltó okáról, legyen az epekő, vesekő, májelváltozás,
hasüregi folyadék vagy petefészekciszta. Emésztőrendszeri tünetek esetében is segíthet a diagnózis felállításában az ultrahangos vizsgálat, ebben az esetben azonban javasolt bél- vagy gyomortükrözéssel is kiegészíteni.

Pajzsmirigy, nyirokrégiók, nyálmirigyek vizsgálata

A vizsgálat célja a pajzsmirigy lebenyek nagyságának mérése, a mirigyállomány esetleges göbeinek felderítése. Pajzsmirigy túlműködés, vagy alulműködés gyanúja esetén színes Doppler vizsgálattal ellenőrizzük a keringést. A mellékpajzsmirigy megnagyobbodásával járó folyamatok is felismerhetők. A nagy nyálmirigyek közül az áll alatti- és a fültőmirigy vizsgálata történik, nyálkövesség, gyulladás, jó- illetve rosszindulatú daganatok ismerhetők fel. Minden esetben valamennyi nyaki nyirokcsomó-terület részletes áttekintése történik, kóros nyirokmirigy felkutatására.
Célzott nyakiér-áramlási vizsgálatot ilyenkor nem végzünk, de fali meszesedés észlelése esetén további vizsgálatot javasolunk.

Nyaki artériák ultrahang vizsgálata

A carotis rendszer nyaki szakaszát és a kétoldali artéria vertebralisokat vizsgáljuk. Vizsgáljuk ezen erek lefutását, falait és áramlását, a fali meszesedések mértékének, és az általuk okozott szűkületnek pontos, %-os véleményezése történik, áramlási sebességadatok alapján.
Valamennyi, az érfalakat károsító betegség (leggyakrabban a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas  koleszterin-szint, a dohányzás okozta károsodások) esetén fontos szűrővizsgálat, melynek eredménye befolyásolja az aktuális terápiát!
A vizsgálatnak nagy jelentősége van a szervezet többi, fontos artériájának megítélésében (pl. szív-koszorúerek). Az egyes érfali elváltozások alaki jellemzőiből következtetni lehet az agyi keringés veszélyeztetettségének mértékére is.

Egyéb lágyrészek ultrahangos vizsgálata

Az axillák, azaz a hónaljak területén számos nyirokcsomó helyezkedik el, melyek ultrahangos vizsgálata fontos szerepet tölt be a mellrák diagnózisában, hiszen rosszindulatú emlődaganat esetén általában ezekben a nyirokcsomókban képződnek az első áttétek. A vizsgálatot 45 éves kor felett mammográfiával javasolt kiegészíteni, így a betegség időben felismerhető és kezelhető.
A lágyéktáji ultrahang segítségével diagnosztizálható a hasi izmok gyengülése vagy terhesség következményeképp kialakuló lágyéksérv, sérülések vagy ciszták, valamint az itt található nyirokcsomók elváltozásai. A lipómák, azaz a jóindulatú zsírdaganatok vizsgálatának is fontos eszköze az ultrahang – ezek a csomók a test területén bárhol kialakulhatnak, és ugyan többnyire veszélytelenek, előfordulhat, hogy rosszindulatú daganattá alakulnak át, így ajánlott rendszeres megfigyelésük.

Emlő ultrahang vizsgálata

Az emlőrák Magyarországon is vezető halál ok a nők körében. A későbbi életkorra tolódott szülési tendencia miatt a fiatal (40 év alatti) életkorban felismert daganatok száma jelentősen megnőtt. A fiatalok azonban már csak akkor kerülnek orvoshoz, ha tapintható méretű elváltozást észlelnek. Sajnos ez gyakran már késő! 

Van azonban szűrési lehetőség fiatalok számára is! Az emlő ultrahangos vizsgálata az ANIRON Magánklinikán mindazok számára elérhető, akik kényelmesen, gyorsan, várakozás nélkül szeretnének a szűrővizsgálaton részt venni.

Mire alkalmas az emlők ultrahang vizsgálata?

35 éves kor alatt a női emlő dús mirigyállománya a hagyományos röntgen mammográfia számára csak korlátozottan vizsgálható. Ebben az életkorban egy tapintható elváltozásról ultrahang vizsgálattal eldönthető, hogy  folyadéktartalmú (ciszta), vagy szöveti szerkezetet mutat, hogy egymagában, vagy többedmagával van jelen. Az eredmény ismeretében döntünk arról, hogy kontroll, mintavétel, illetve további vizsgálatok szükségesek-e? A nagy feloldóképességű vizsgálófej segítségével megállapíthatóak a tejutak tágulatai, a mirigyállomány gyulladásos folyamatai is.
35 év felett az UH. vizsgálat önmagában elégtelen a pontos véleményalkotáshoz, az esetleges rosszindulatú folyamat biztos felismeréséhez. Emiatt (néhány kivételtől eltekintve) kizárólag a rtg-mammográfia kiegészítéseként  alkalmazzuk. Nem alkalmas az emlők ultrahang vizsgálata 35 éves kor felett a mellrák szűrővizsgálatára,
nem helyettesíti a mammográfiát.  A vizsgálat része a kétoldali hónaljárok, a kulcscsont feletti és alatti területek, valamint a szegycsont környezetének a vizsgálata is, melynek során megnagyobbodott, kóros nyirokcsomókat lehet felismerni.

Ízületek ultrahang vizsgálata

Az ízületek szalagjainak, az inak, a rostos porcok, valamint az ízületi kóros folyadékgyülemek (burzák, ízületi tasakok) és a környéki vázizmok vizsgálata. A váll vizsgálatánál a felkart mozgató izmok inainak részletes vizsgálata történik, az izületek környéki meszesedések, valamint az izmok és inak esetleges sérüléseinek kimutatásával. (Rotátor-köpeny szakadás, ízületi gyulladás, környéki meszesedések kimutatására.)

A térdízületben a külső és belső C-porcok (meniszkuszok), az ízületi tok, az oldal- és kereszt-szalagok, valamint az inak, íntapadások vizsgálata történik. A kóros folyadékgyülemek kimutatása, az ízületi belhártya megvastagodásának megítélése is feladat, így pl. a hátsó térdhajlat kóros folyadékgyüleme (Baker ciszta) pontosan mérhető. Az ízfelszíneket borító üvegporc csak korlátozottan vizsgálható, és nem ábrázolhatóak a többi, csontok által takart területek sem.

Erek ultrahang vizsgálata

Az érrendszer két leggyakoribb betegsége az artériás érelmeszesedés és a vénás trombózis. A két folyamat más-más érszakaszt érint, az okai is különböznek, de mindkettő érszűkületet okoz, súlyos esetben a keresztmetszet elzáródásával, az áramlás leállásával. A vizsgálatot leggyakrabban mélyvénás thrombosis gyanújakor, vagy annak kizárására végezzük. Ultrahanggal mind az alsó, mind a felső végtagi mélyvénák vizsgálhatók. Leírható a vénák állapota, billentyűk működése, esetlegesen trombózis jelenléte. A végtagok artériás keringésének vizsgálatában csak bizonyos, limitált kérdések megválaszolására alkalmas a vizsgálat, az alsó végtagi érszűkület diagnosztikájához szükséges kiáramlási pálya és a kollaterális keringés megítélésére “szűrésként” az ultrahangos vizsgálat nem alkalmas. Az artériás (verőér) szakaszon a színes Doppler vizsgálat a meszesedések kiterjedését és a szűkületek mértékét, esetleges embólia jelenlétét tudja jól megítélni. A vénás szakaszon a trombózis jelenlétének gyors és biztos kimutatásában van nagy jelentősége. Megítélhetők a viszértágulatok, valamint a viszerek felületes gyulladásos folyamatai is.

Férfi kismedence ultrahang vizsgálata

A jól telt húgyhólyag mellett a hólyagfal vastagsága, a hólyag alatt elhelyezkedő prosztata nagysága és szerkezete, valamint az ondóhólyagok és ondóvezeték alaki jellemzői jól vizsgálhatóak. A tünetek jellegének függvényében a vizsgálat kiegészül a vizeletürítés után húgyhólyagban maradó folyadék mennyiségének mérésével is. Mindezekkel a jóindulatú prosztatabetegségek (hiperplázia, akut és krónikus gyulladás) felismerhetők, a hólyag következményes kőképződése is megítélhető. Daganat gyanuja esetén további kiegészítő vizsgálatokra van szükség.

A vizsgálathoz telt húgyhólyag szükséges. A vizsgálat előtt két órával érdemes a húgyhólyagot kiüríteni. Az ezt követően elfogyasztott 4 dl. folyadék rendszerint elegendő hólyagtelődést biztosít a kismedence áttekintő vizsgálatához.

Hogyan zajlik egy ultrahangos vizsgálat?

A vizsgálat előtt az orvos zselét alkalmaz a kiválasztott testrészen, amely megakadályozza a légbuborékok  kialakulását a vizsgálófej és a testrész között, melyek torzíthatnák az eredményt. Ezután a vizsgálófejet enyhe
nyomás mellett végigfuttatja a kívánt területen – ezalatt a vizsgálófej ultrahang-hullámokat bocsát ki, a visszaverődött hullámokat pedig felfogja és jellé alakítja a számítógép számára, amely így megalkotja a vizsgált szervekről készített ultrahangos képet. A vizsgálat nem jár fájdalommal, egészségügyi kockázattal és sugárterheléssel, így több alkalommal is bármikor megismételhető.

Hogyan készüljünk fel az ultrahangos vizsgálatra?

A hasi ultrahangos vizsgálat sikere érdekében előtte 6 órával már nem szabad enni és csak szénsavmentes vizet szabad fogyasztani, a megelőző 24 órában pedig érdemes tartózkodni a gázképződést segítő ételektől. A
húgyhólyag ultrahang esetén azonban kifejezetten fontos teli hólyaggal részt venni a vizsgálaton, így érdemes előtte sok folyadékot bevinnünk. Az egyéb testrészek ultrahangos vizsgálata lényegében semmilyen komolyabb előkészületet nem igényel.

Labor diagnosztika

A laboratóriumi diagnosztika elengedhetetlen része a pontos diagnózis felállításának, illetve az egyes betegségek kizárásának. 

Mikor érdemes laboratóriumi vizsgálatokat végeztetni? 

  • Ha a szakorvos kéri.
  • Évenkénti szűrés részeként,  panaszmentes pácienseknek.
  • Ha bizonytalan eredetű panaszai vannak.

A laboreredmények már korai stádiumban utalnak az egyes elváltozásokra, vagy a sejtek rendellenes működésére. Ha időben sikerül felismerni egy megelőző állapotot, akkor még a kialakulása előtt kezelni lehet a problémát. Azonban, ha megvárjuk, amíg tüneteink lesznek, és a már kialakult, vagy előrehaladott betegséggel találjuk szembe magunkat, onnan hosszadalmas és nehezebb út vezet a gyógyuláshoz. 

A különböző laborvizsgálatokat a pácienstől vett mintákon végzik el. A leggyakoribb mintavétel a vérvétel.

Mielőtt vérvételre jönne érdemes tájékozódni a kért vizsgálatokról, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem minden vizsgálathoz szükséges éhgyomorra érkezni. Vannak olyan természetű vizsgálatok, mint a cukorterhelés, ahol este 8 órától már csak vizet szabad inni a páciensnek, és vannak olyanok is, amelyek előtt bizonyos gyógyszereket nem lehet bevenni, mert módosíthatják az eredményt. 

A vizsgálat előtt történt megfelelő folyadékfogyasztás segíti a mintavétel folyamatát.

Kollégáink minden esetben tájékoztatják Önt a kért laboratóriumi vizsgálatokra való felkészülésről.

Kenetből végzett vizsgálatokat általában a nőgyógyászati rákszűrés vagy fül- orr- gégészeti vizsgálathoz kapcsolódóan kérnek, ezeket a mintákat a szakorvos veszi le. 

Egyéb mintavétel pontos részleteiről érdeklődjön kollégáinknál.

Az éhgyomri vérvétel azt jelenti, hogy a mintavétel előtt kívánatos a min. 12 órás étkezés mentes, úgynevezett éhezéses állapot létrehozása. Egyéb vérvétel esetében javasolt könnyű reggeli fogyasztása, és szintén fontos a folyadékbevitel, mely 2-3 dl tiszta víz legyen! A víz telíti a vénákat, ezáltal a vérvétel is könnyebb lesz. Amennyiben zsírdús étkezés után veszik le a vért, a megemelkedett kilomikron-tartalom miatt lipémiás lehet a savó, amely jelentősen zavarja a laboratóriumi méréseket. 

Feltétlen éhgyomri paraméterek:

  • vércukor
  • vérzsírok (koleszterin, triglicerid)
  • májfunkció (GPT) 
  • ionok (foszfát,kálium)
  • húgysav
  • vas
  • inzulin, illetve inzulinrezisztencia vizsgálat
  • TSH

Egyéb vizsgálatokhoz (pl. hormonok, vizeletvizsgálatok, tenyésztések, stb.) nem szükséges éhgyomri vérvétel, így a vizsgálatok elvégzése előtt fogyaszthat ételt, italt is.

Amennyiben vérvételkor rosszul szokott lenni, vagy fertőtlenítőszer érzékenységről tud, közölje ezt a vérvételt végző szakemberrel még a beavatkozás előtt.  A vért fekve is levehetik Öntől, így könnyebben elkerülhető az ájulás és az ezzel járó esetleges sérülés. Gyógyszereit mindig előírásnak megfelelően vegye be!

A vérvétel után, a tűszúrás helyét 3-5 percen keresztül a kapott vattával, kézzel nyomva kell tartani (könyököt nem behajlítva). Ezzel biztosítva a vérzés csillapítását, valamint egyéb szövődmények kockázatának csökkentését.

Egyéb tudnivalók:

  • A vizsgálatot megelőző este már ne fogyasszon szénhidrát dús, zsíros, fehérjében gazdag ételeket, mivel ezek befolyásolhatják az eredményeket! Vizet, cukormentes folyadékot lehet, sőt ajánlatos is fogyasztani, főleg a vizsgálat előtti időszakban, reggel is! Kávé, tej, kakaó nem ajánlott! 
  • Az élvezeti cikkek a különböző szervek működését befolyásolhatják, ezért különösen funkcionális vizsgálatok (gyomor, vese, máj) előtt tilosak! A mintavételt megelőző tartós alkoholfogyasztás hatására egyes paraméterek érzékenyen változhatnak, valamint befolyásolja számos anyag vesén át történő kiválasztását is. 
  • A dohányzás a laboratóriumi vizsgálatok eredményét befolyásolhatja (pl. magasabb CEA érték mérhető).
  • Egyes vizsgálatok eredményét az erős fizikai terhelés jelentősen befolyásolja, ezért a vérvételt megelőzően lehetőség szerint kerülje a szélsőséges fizikai megterhelést. (GOT, LDH, CK-Kreatin kináz) 
  • Bizonyos klinikai kémiai vizsgálatok eredményei a vizsgálatot megelőző hosszabb időszak étrendjétől is függnek. Szérum húgysav-koncentráció meghatározása előtt három napig purinszegény diéta javasolt (vagyis kerülje a belsőségeket, hüvelyeseket, diót, mogyorót; kevés hús és hal azonban fogyasztható).
  • Kerülni kell az alkoholfogyasztást is, mivel az alkohol csökkenti a vesék húgysav kiválasztását. Drasztikus éhezési fogyókúra esetén ugyancsak csökken a húgysav kiválasztása. A szérum karbamid koncentrációja függ az étrend fehérje tartalmától. Ha a pácienstől étkezés után veszünk vért, főleg a glükóz, trigliceridek, koleszterin, vas és foszfát esetében kapunk magasabb értéket.
  • A szokásos gyógyszereket előírás szerint, de mindig a kezelőorvossal egyeztetve kell bevenni! 
  • A vérvételek a délelőtti órákban zajlanak. Egyes paramétereket a napszaki ingadozás is jelentősen befolyásol, épp ezért délután nem ajánlott a vérvétel.

Nem éhgyomri vérvétel:

  • Amennyiben az Ön vizsgálatához nem szükséges éhgyomorra érkezni, javasoljuk, hogy inkább könnyebb reggelit fogyasszon. A laboratóriumi méréseket befolyásolhatják a szervezetben lévő szénhidrátok és zsírok mennyisége.
  • A fizikai aktivitás is emeli bizonyos sejtek értékét a vérben, így tanácsos vérvétel előtt kerülni a jelentősebb megterhelést.
  • Gyógyszerek és élvezeti szerek (pl. kávé) is befolyással lehet az eredményekre.
  • A vérvétel előtt, – legyen szó bármilyen vizsgálatról, lehetőség szerint 2 órán belül ne érkezzen! 

Éhgyomri vérvétel

A vérvizsgálatok többségéhez általában 12 órás éhezés utáni, éhgyomri minta szükséges, emiatt a vérvételt a reggeli órákban javasoljuk. Táplálékfelvétel egyes laboratóriumi vizsgálatok eredményét jelentősen befolyásolja – pl.: vércukor, terheléses vércukor, vérzsírok (koleszterin, triglicerid), májenzimek stb. Éhgyomri vérvétel előtt vizet fogyaszthat (javasolt is), alkoholt, üdítőt, kávét, ételt nem. Javasolt legkésőbbi időpont 11 óra, ezen túl már éhezési paraméterekről beszélünk, melyek eltérhetnek. 

  • ha Önnek éhgyomri vérvétele lesz, nagyon fontos, hogy mindenre kellő figyelmet fordítson, mert nem csak az étkezés, de számos egyéb tényező is nagy mértékben befolyásolhatja a kapott eredményeket!
  • bő folyadékpótlás 2-3 dl javasolt víz formájában!
  • szokásos napi gyógyszereit minden esetben előírás szerint vegye be! (inzulin, cukorbetegségre, vagy magas vérnyomásra szedett gyógyszerek) kérdezze meg kezelőorvosát a laborvizsgálat előtt, hogy az egyéb szedett gyógyszerek mennyire befolyásolják az Ön eredményét!

Általános vizeletvizsgálat

Amennyiben otthonról hoz vizeletet, ehhez  TARTÁLYT tudunk biztosítani, ( nem gyógyszeres, másfél literes, mézes vagy egyéb üvegben) fogadjuk el a mintát. A pohárba max. 2 ujjnyi mennyiség elegendő.! A szállítás mihamarabb történjen meg a vizeletürítés után, szobahőmérsékleten tárolja! Ne tegye meleg helyre, pl. radiátorra!

  • Amennyiben vizelettenyésztés is készül el lehet hozni otthonról az első reggeli vizeletet, steril patikai tartályban. Fontos, hogy NE BORKŐSAVAS legyen a tartály, mert akkor nem tudunk rutin vizeletet nézni, ami a vizsgálat része.
  • Menstruáció ideje alatt nem ajánlott vizeletvizsgálatot végezni.  

Székletvizsgálat

Kérjen tartályt munkatársunktól, a vizsgálandó minta csak abban adható le! 

  • Kis mennyiségű mintára van szükségünk a vizsgálatokhoz, kivéve ha a leírás mást mutat. 
  • Székletvér vizsgálathoz diétázni nem szükséges, mert a teszt kizárólag az emberi vért mutatja ki.  A vizsgálatot aktív aranyér, vérző polip, menstruáció ideje alatt nem ajánlott elvégezni! 

Ügyeljen arra, hogy: 

– a tartály küldő része ne szennyeződjön székletmintával, ebben az esetben a minta visszautasításra kerül.

– ne folyjon ki a minta a tartályból annak zárása után sem, mert ebben az esetben a minta visszautasításra kerül.

– nevet és születési dátumot rá kell írni a tartályra

– nem fogadjuk a mintát semmi másban, csak széklettartályban! 

A Solt-Med Egészségközpont a SYNLAB szerződéses partnere.

Mintakezelés díja: 3.000,-Ft

Letöltés:

VIZSGÁLATKÉRŐ ADATLAPOK – SYNLAB

Egészségközpontunkban felnőtt pulmonológiai, vagy ahogy sokan ismerik, felnőtt tüdőgyógyászati szakrendelésén a légutak és a tüdő betegségeivel foglalkozik szakorvosunk. 

Sajnos a tüdő megbetegedései egyre inkább népbetegséggé válnak, hiszen sokakat érintenek krónikus légúti problémák például az allergia, az asztma, a COPD, vagy még súlyosabb esetben a tüdő daganatok. 

Mint minden más esetben itt is nagyon fontos a megelőzés, ezért a rendszeres szűrővizsgálatok segítenek elkerülni a súlyos betegségek és szövődmények kialakulását.  

Amennyiben az alábbi tüneteket észleli magán, akkor javasolt minél előbb felkeresni tüdőgyógyász szakorvosunkat:

  • köhögés, rekedtség
  • nehézlégzés
  • szorító érzés a mellkasban
  • fokozott váladékképződés

Ha a családban volt korábban tűdőbeteg, esetleg dohányzik, fontos, hogy rendszeresen részt vegyen az éves szűrővizsgálaton, melynek eredményéről pulmonológus szakorvosunkkal konzultálhat. 

Hogyan történik a pulmonológiai, tüdőgyógyászati vizsgálat?

Először szakorvosunk feltárja a páciens kórelőzményét. Nagyon fontos, hogy a vizsgálatra minden olyan releváns dokumentumot hozzon magával, ami segíti szakorvosunkat a diagnosztizálásban. Ilyen dokumentumok lehetnek a korábbi évek mellkasröntgen, vagy CT leletei (CD is), laborleletek vagy egyéb korábbi ambuláns lapok. 

Egészségközpontunkban lehetőség van légzésfunkciós vizsgálatra, más néven spirometriára, mellyel a tüdő állapotát, térfogatát, kapacitását tudjuk felmérni. A hozott dokumentumok és a helyben végzett vizsgálatok alapján szakorvosunk további vizsgálatokat kérhet, vagy beállítja a javasolt terápiát, illetve ellátja Önt a megfelelő tanácsokkal, recepttel.   

A tüdőgyógyászat részei:

 

  • obstruktív tüdőbetegségek, ide tartoznak, többek között a COPD és az asztma
  • intersticiális tüdőbetegségek, a krónikus gyulladással és hegképződéssel járó tüdőbetegségek
  • alvás alatti légzészavarok
  • intervenciós tüdőgyógyászat, ennek során tüdődaganatok és más légúti betegségek, mellhártya betegségek 
  • légúti allergiás kórképek
  • a tüdő, mellhártya, mediastinum jó és rosszindulatú daganatai
  • más betegségek, pl. más szervi daganatok, szisztémás betegségek mellkasi vonatkozásai
  • tüdőgyulladás és más, légúti gyulladásos betegségek, TBC 

Mely tünetek jelentkezésekor gondolhatunk az előbbiekben felsorolt betegségekre?

 

Alvási légzésrendellenességek, alvás alatti légzészavar

Az alvási apnoe vagy hypopnoe alvás alatti rendellenes légzés, amely miatt  alvás alatt periodikusan kórosan hosszú légzésszünetek alakulnak ki. Következményként az apnoe időtartama alatt folyamatosan csökken az oxigéntelítettség a vérben, csökken a pulzusszám és esik a vérnyomás. A kivizsgálás részeként szükség lehet az apnoe-szűrővizsgálat elvégzésére.

Allergia, asthma

Allergiás betegség egyik formája a rhinitis, amely orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés formájában jelentkezik, gyakran társul hozzá szemviszketés. A másik gyakori megjelenési forma az allergiás asthma. (Magyarországon jelenleg 200.000 regisztrált asthmas beteg van.) Ennek tünete ingerköhögés, sípoló légzés, mellkasi feszülés, nehézlégzés.

Tüdőgyulladás

A tüdőgyulladást láz, hőemelkedés, köhögés, mellkasi fájdalom, légszomj jellemzi. A betegség első 24 és 48 órájában a mellkas röntgen felvétel gyakran negatív, ezért a folyamatos kontroll szükséges.

Tüdődaganat

A tüdődaganat hazánkban vezeti a daganatos halálozást a férfiaknál és nőknél is. Második helyen áll a vastag és végbéldaganat, harmadik helyen az emlő rosszindulatú daganata. Fáradékonyság, étvágytalanság, súlyvesztés, mellkasi dyscomfortérzés, köhögés, vérköpés, időszakos mellkasi fájdalom szerepel a tüdődaganat tünetei között.

 

Tüdőembólia

A tüdőembóliát nehézlégzés, éles mellkasi fájdalom, köhögés, vérköpés, szapora légzés és pulzusszám jellemzi.

Krónikus légúti gyulladás (COPD)

A COPD egy krónikus gyulladásos légzőszervi betegség, amely a légutak csak részben reverzibilis szűkületével jár, fő oka a dohányfüst expozíció. Tünete a krónikus köhögés, köpettermelődés, egyre súlyosbodó nehézlégzés.

Tuberkulózis

Tüdő tuberculosisnak kezdeti stádiumban alig vannak tünetei. Az ernyőfénykép szűrésen kiemeltek jelentős része tünetmentes. Légzőszervi tünetként köhögés, vérköpés, általános tünetként étvágytalanság, fogyás, hőemelkedés, éjszakai izzadás jellemzi.

Reflux

Reflux betegség esetén a gyomorbennék (tartalom) a nyelőcsőbe, a szájba, és a légúti rendszerbe jutva klinikai tüneteket, valamint reverzibilis vagy irreverzibilis szervi (nyelőcső, garat, légutak) károsodásokat okoz. Típusos tünet a gyomorégés, savas felböfögés. Az atípusos tünet utánozhat szívbetegséget (mellkasi fájdalom, ritmuszavar), légúti betegséget (gombócérzés a torokban, rekedtség, torokégés, kaparás, krónikus köhögés) szájüregi betegséget (fogérzékenység, szájszag, fogkopás).

 

Intézetünkben a légzőszervi megbetegedések vizsgálatához megfelelő diagnosztikus háttér áll rendelkezésre. Képalkotó vizsgálat – röntgen – végzése szerződött partnerünk révén lehetséges, allergén kimutatására bőrpróba (Prick teszt) vagy vérből az allergén specifikus IGE kimutatása, légzésfunkciós vizsgálat.

 

A pulmonológiai betegségek kivizsgálása kapcsán nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembereink segítenek a pontos, precíziós kivizsgálási és kezelési terv elkészítésében és szakszerű lebonyolításában.

Az üzemorvosi vizsgálat minden cég számára a törvény által előírtan kötelező. A jogalkotó szándéka az volt, hogy minden munkavállaló számára biztosított legyen az egészséget nem fenyegető, biztonságot nyújtó munkakörnyezet, melybe a tárgyi, személyi és személyzeti feltételek is beletartoznak. 

A foglalkozás egészségügyi szolgáltatás azonban még ennél is többet nyújt: segít egészségesebben tartani a kollégákat annak érdekében, hogy hatékonyabbak, lojálisabbak legyenek, és kevesebbet hiányozzanak betegség miatt.

Miért fontos a rendszeres foglalkozás egészségügyi ellenőrzés?

Minden munkáltató alapvető érdeke az, hogy a kollégái egészségesek legyenek, és munkájukat biztonsággal tudják elvégezni. A foglalkozás-egészségügyi rendeléseink célja a munkahelyi egészségügyi problémák és veszélyforrások azonosítása, megelőzése, valamint kezelése, ami végső soron javítja a munkaerő jólétét és növeli a termelékenységet.

Munkánk során orvosaink rendszeresen megvizsgálják a hozzánk forduló munkavállalókat, megadják a megfelelő tájékoztatást. Szakorvosaink  nagy tapasztalattal rendelkeznek területükön. Nagy hangsúlyt fektetünk a betegségek miatti hiányzások számának csökkentésére is, mellyel redukálhatók a betegszabadságok okozta költségek és kiesett bevételek.

Milyen vizsgálatok tartoznak a foglalkozás-egészségügyi rendelésbe?

A munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó 1993. évi XCIII. Törvény értelmében, illetve a 89/1995. Kormányrendeletben, a 27/1995. (VII.25.) NM. Rendeletben, valamint a 33/1998. (VI.24.) Nm rendeletben meghatározott feltételek szerint a cégek valamennyi dolgozója számára kötelező a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat biztosítása.

Ezt a kötelezően elvégzendő vizsgálatot (azaz a munkaköri alkalmassági vizsgálatok előzetes, időszakos, soron kívüli és záró jellegű vizsgálatait) a Solt-Med Egészségközpont kedvező feltételekkel végzi az Ön dolgozói számára is.

A szolgálat ellátása során vállaljuk, hogy a külön jogszabályban, valamint a mindenkor érvényes Munkavédelmi Szabályzatban meghatározott munkaköri alkalmassági (ideértve az előzetes-, időszakos-, a soron kívüli, és a záró) vizsgálatokat elvégezzük, és kezdeményezzük az ehhez szükséges szakorvosi vizsgálatokat. A szükséges, egyéb szakorvosi vizsgálatok is elérhetők Egészségközpontunkban. 

A munkaköri alkalmassági vizsgálat során, elbíráljuk a munkát végző személynél a munkavégzésből és a munkakörnyezetből eredő terhelés által okozott igénybevétel veszélyezteti-e az egészségét, testi épségét, illetve hogy befolyásolja-e kedvezőtlenül egészségi állapotát. Eleget teszünk a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos valamennyi jelentési kötelezettségnek /hatóságok/, és rendelkezünk a jogszabályokban előírt formanyomtatványokkal.

Szolgáltatásunk azonban sokkal kiterjedtebb védelmet biztosít kollégáinak. Végzünk fizikális, laboratóriumi, ultrahang vizsgálatokat, életmódbeli és diétás tanácsadást, több szakorvos segítségét ajánljuk és természetesen a kezelésekhez nélkülözhetetlen receptírást is vállaljuk.

Vállalkozásának telephelyére is kiszállunk, illetve az újonnan belépő munkavállalók számára kötelező alkalmassági vizsgálatot is elvégezzük.

Kiszállásunk során lehetősége van elsősegély oktatást is kérni, melybe beletartozik az újraélesztés, idegentest eltávolítása légutakból, vérzések ellátása, törések, rándulás, valamint ficam alapszintű kezelése, mérgezések és különféle kórképek felismerése.

A vizsgálat az egyes foglalkozástípusok függvényében kategóriákra osztható. Az egyes kategóriák más és más szűrővizsgálatokat követelnek meg, annak megfelelően, hogy az adott kategóriában dolgozó munkavállalók milyen környezeti hatásoknak vannak kitéve, illetve hogy ezek a hatások mely szerveket, szervrendszereket érinthetik.

Tevékenységek:

  • Elvégezzük a vonatkozó jogszabályok által előírt védőoltásokkal kapcsolatos kötelezettségek lebonyolítását, továbbá vezetjük az előírás szerinti nyilvántartást. Az oltóanyaggal kapcsolatos költségeket minden alkalommal előre egyeztetjük.
  • A foglalkozási megbetegedések, fokozott expozíciós esetek gyanújának tisztázásához szükséges vizsgálatokat elvégezzük, az előírt hatósági bejelentéseket megtesszük.
  • Biztosítjuk a cégnél a dolgozók részére az elsősegély oktatást igény esetén.
  • Elvégezzük a munkakörülmények és a munkavégzés egészségkárosító hatásainak írásban dokumentált vizsgálatát éves gyakorisággal.
  • Előírásszerűen vezetjük a dolgozók foglalkozás-egészségügyi nyilvántartását, és 1 fő kapcsolattartót nevezünk ki a rendszeres adatszolgáltatásra. (havi szintű elektronikus kapcsolattartás a vizsgált személyekről és az esedékessé váló vizsgálatokról, egyéb egyeztetésre szoruló dolgokról, felmerülő igényekről)
  • Vállaljuk, hogy közreműködünk a foglalkozás-egészségügy, – fiziológiai, – ergonómiai, – higiéniás feladatok ellátásában, egyéni védőeszközökkel kapcsolatos tanácsadást tartunk és javaslatot teszünk a munkavállalók egészségvédelme érdekében.
  • Közreműködünk a munkáltató katasztrófa megelőző, elhárító, felszámoló és az előidézett károsodások rehabilitációs tervének kidolgozásában.
  • A szerződéskötés után az alkalmazottak jelenlegi egészségügyi kategóriába való besorolását felülbíráljuk.

A munkavállaló számára a munkaadója jelzi mikor menjen az évenkénti foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra.

Mi történik a szakorvosi vizsgálat alatt?

  • Anamnézis/kórtörténet felvétele
  • Korábbi orvosi dokumentumok átnézése, kérjük hozza magával a páciens!
  • Fizikális vizsgálat az anamnézist követően (attól függ milyen vizsgálat, hogy az egyes cégek mit kértek, vagy az illető milyen munkakörben dolgozik)

Tudnivalók a vizsgálat előtt:

Akinek van friss lelete, vagy nagyobb betegség miatt zárójelentése, illetve szemüvege van – akár olvasáshoz, akár távollátáshoz – kérjük hozza magával a vizsgálatra.

„Egyéb” (kiegészítő) szolgáltatások:

  • Közúti járművezetők(1. és 2. alkalmassági csoport) egészségi alkalmasságának megállapítása a 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet alapján.
  • Alkalmi munkavállalók munkaköri alkalmassági vizsgálata.
  • Egyszerűsített foglalkoztatottak vizsgálata a foglalkoztathatósági szakvélemény kiállításához(mezőgazdasági idénymunka; építőipari segédmunka; betanított munka; irodai munka, kivéve a 4 óránál hosszabb számítógépes munkavégzést).
  • Gépkezelői jogosítvány meghosszabbításához szükséges orvosi alkalmassági vizsgálat, azon munkavállalók számára, akik a munkáltatónál betöltött munkakörükhöz kapcsolódóan gépkezelői (targonca, daru stb.) jogosítvánnyal rendelkeznek (33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 4. számú melléklete alapján).
  • Egészségügyi kiskönyv

Foglalkozás-egészségügyhöz kapcsolódó további szolgáltatások.

Menedzserszűrés

A rendszeresen elvégzett szűrővizsgálatok célja a még tüneteket, panaszokat nem okozó, kezdeti stádiumban lévő betegségek kimutatása. Az időben történő, korai felismerésnek köszönhetően lerövidül az adott betegség kezelési folyamata, megelőzhetjük a nagyobb bajt és a párhuzamosan megjelenő szövődményeket. Fontos tudni, hogy az időben elvégzett szűrővizsgálatok kimutathatják azokat a betegségeket is, amelyekről nincs tudomásunk. Ezek esetében is a rendszeres kontrollal, életmódbeli változásokkal és célzott kezeléssel, elkerülhetők a súlyos problémák.

A menedzserszűrések előre egyeztetett időpontokban vehetők igénybe 

A petevezetékek átjárhatóságának vizsgálata a meddőségi kivizsgálás elengedhetetlen része. ( ciklus 6-13. napján )  Számos betegség, fertőzés, fejlődési rendellenesség miatt bekövetkezhet a petevezeték elzáródása, melynek következményeként elmarad a megtermékenyülés. Az átjárhatóság vizsgálata történhet röntgen segítségével, ultrahanggal illetve műtét útján.

A Hycosy vizsgálat előnye, hogy nem jár sugárterheléssel. A vizsgálat során ambuláns körülmények között egy vékony katétert helyezünk fel a méh üregébe, majd kontrasztanyag bejuttatását követően ultrahanggal vizsgáljuk, hogy átjárhatóak-e a petevezetékek. Amennyiben a kontrasztanyag áramlik a petevezetékeken, illetve megjelenik a petefészkek mellett, illetve a Douglas üregben, abban az esetben átjárhatóak a méhkürtök.

A petevezetők megfelelő kontrasztanyaggal történő „átmosása” során képet kapunk a méh üregének szerkezetéről és a petevezetők állapotáról is. Ha a vizsgálat talál is eltérést, az ritkán jelent végleges elzáródást

Gyakran a petevezetők fala csupán összetapad, esetlegesen kocsonyás anyag zárja el a járatot. Az átjárhatósági vizsgálat jótékony hatása többek között az lehet, hogy az enyhébb fokú letapadásokat oldja, a gyulladásos izzadmányokat pedig kimossa a petevezetőkből.

Eljárások:

Három módszer is a rendelkezésre áll: a HYCOSY vizsgálat, a HSG vizsgálat és a laparoszkópos műtét során elvégezhető KROMOPERTUBÁCIÓ.

  • A HYCOSY a legkíméletesebb és legrövidebb idő alatt kivitelezhető eljárás. Elvégzéséhez ultrahang berendezés és megfelelő kontrasztanyag szükséges, melyek láthatóvá teszik a méhüreget és a petevezetőket is. A vizsgálatot leginkább magánintézmények végzik, mivel a kórházak számára a speciális kontrasztanyag – relatíve magas ára miatt – nehezen hozzáférhető. A páciens szervezetét a három eljárás közül a legkevésbé a HYCOSY terheli.
  • A HSG a legelterjedtebb beavatkozás, ami kórházi keretek között az OEP finanszírozás terhére elvégezhető. A szervezetet terhelő röntgen (RTG) képalkotó eljárást alkalmaz, ezért legtöbbször kórházi körülményeket igényel. A vizsgálat során altatást vagy helyi érzéstelenítést nem szoktak végezni, bár fémeszközt szükséges rögzíteni a méhszájba. Néha kellemetlen tünetekkel járhat együtt.
  • A laparoszkópos KROMOPERTUBÁCIÓ önálló elvégzését nem szoktuk javasolni, sokkal inkább teljes körű diagnosztikus műtét kiegészítéseként.

Diagnosztikai szempontból a HyCoSy vizsgálat eredménye mindenképpen megnyugtatóbb, mivel a röntgen-eljárással előfordulhat, hogy a méhűrben bizonyos elváltozások nem ismerhetők fel, például endometrium polip vagy myomagöb.

Mindemellett a HyCoSy nem okoz röntgen-sugár terhelést, lényegesen rövidebb időt vesz igénybe, és nem igényel kórházi bennfekvést sem. Így a vizsgálat költség oldalától eltekintve mindenképpen a HyCoSy az ajánlott módszer a petevezetők átjárhatóságának tisztázására.

Egészségközpontunkban a HyCoSy vizsgálatot végezzük!

A dietetika, más néven táplálkozástudomány. Elsődleges célja, hogy segítsen Önnek személyre szabott étkezési szokások kialakításában, illetve a már meglévő betegségekhez alkalmazkodó étrend létrehozásában.

Dietetikusunk elhivatottan dolgozik azon, hogy Ön személyre szabott étrendi tanácsokat kapjon. Kolléganőnk folyamatosan frissíti tudását, hogy Önnek az aktuális szakmai ajánlások alapján komplex táplálásterápiát állítson össze.

A dietetikai konzultáció folyamata:

  • Anamnézis felvétele
    Kórelőzmény és táplálkozási anamnézis megismerése
  • Korábbi vizsgálatok, laborparaméterek áttekintése
    Az aktuális állapot szempontjából releváns információk értékelése
  • Alultápláltság rizikójának szűrése
    Jelenlegi testsúly és esetleges testtömeg vesztés, csökkent táplálékbevitel és alapbetegség figyelembevételével
  • Tápláltsági állapot felmérés – testösszetétel analizátor segítségével
  • Hozott táplálkozási napló áttekintése 
  • Diétahibák korrekciója, energia-és tápanyagbevitel monitorozása
  • Dietetikai diagnózis felállítása
    Az információk összegzése alapján meghatározott állapot, melynek segítségével célzott, személyre szabott táplálásterápia indítható
  • Táplálási terv felállítása
    Energia-és tápanyagbevitel meghatározása, szükség esetén tápszeres kiegészítésre történő javaslattétel

Betegeink nem csak egyszeri dietetikai tanácsadást kapnak, hanem szükség és igény szerint hosszútávú gondozásban részesülnek.

Amennyiben Önnek táplálkozással kapcsolatos kérdése merül fel, keresse bizalommal Egészségközpontunk dietetikusát.

Milyen esetben forduljunk dietetikushoz?

  • Prevenciós és egészségmegőrző életmód kialakítása
  • Testsúly optimalizálás: túlsúly, testzsír százalék csökkentése, alultápláltság, izomtömeg növelés bármely életkorban
  • Szénhidrát anyagcserezavar: inzulinrezisztencia, csökkent glükóz tolerancia, cukorbetegség, terhességi cukorbetegség
  • Családtervezés, felkészülés a várandósságra, terhesség-, valamint szoptatás ideje alatti étrend
  • Táplálékallergiák és intoleranciák (gyermekek estén is)
  • Autoimmun betegségek (cöliákia, Hashimoto pajzsmirigygyulladás, rheumatoid arthritis, stb.)
  • Emésztőrendszeri panaszok és betegségek: krónikus hasmenés, puffadás, székrekedés, reflux, gyomorfekély stb.
  • Gyulladásos bélbetegségek (IBS, Crohn, Colitis)
  • Epekövesség/göcs vagy arra való hajlam
  • Májbetegségek
  • Hasnyálmirigy betegségek
  • Szív-és érrendszeri betegségek (magas vérnyomás, emelkedett koleszterinszint, stroke, szívinfarktus
  • Daganatos betegségek
  • Műtétek előtti/utáni étrend
  • Neurológiai kórképek (pl.: epilepszia)

Az “okostányér” elérhető IDE kattintva 

Cukorbetegség

A túlzott energiabevitel és cukorfogyasztás nemcsak az elhízás kockázatát rejti magában, hanem a II. típusú cukorbetegség kialakulását is. A cukorbetegség kezelésének három fő eleme a megfelelő étrend, a napi rendszerességgel végzett fizikai aktivitás és az ehhez illesztett gyógyszeres kezelés. Cél a vércukorérték ideális értékhatárok között tartása, de hogy ezt étkezéssel, hogyan éri el, nehézséget okozhat. Fontos, hogy a megfelelő dietetikushoz forduljon, hogy meg tudja, miért érdemes változtatni? Mit egyen? Mikor és mennyit? A cukormentes diéta követése időigényes, ám számos segítség áll azok rendelkezésére, akiknél egyszer már felismerték a diabetest. Egy képzett dietetikus segít megtalálni a szükséges ételeket, valamint felépíteni egy olyan ízletes, kiegyensúlyozott étrendet, mely alkalmazkodik az egyén életmódjához.

Cöliákia (lisztérzékenység)

A cöliákia avagy lisztérzékenység a vékonybélnek egy olyan állapota, amit a glutén által kiváltott, összetett immunológiai válasz okoz. A glutén egy raktározó fehérje, mely megtalálható a búzában, illetve egyéb gabonafélékben, mint rozsban, árpában vagy zabban. A cöliákia betegsége egy sor gyengeséget eredményező tünetben nyilvánul meg, ám a megfelelő gluténmentes étrendet követve szenvedői teljesen felépülhetnek. A diéta célja azonban az, hogy alternatív lehetőségeket kínáljon a táplálkozás során rendelkezésünkre álló nyersanyagok, ételkészítési eljárások és életmód változtatási lehetőségek kínálatából, minden esetben szem előtt tartva az egyén igényeit és lehetőségeit.

Várandós és szoptató édesanyák étrendje

Már a fogantatás előtti időszakban, fontos hogy az anyuka tápláltsági állapota optimális legyen, és a tápanyagraktárak megfelelő feltöltéséről is gondoskodni kell annak érdekében, hogy problémamentesen fejlődjön a kismamának és leendő gyermekének szervezete.

Ezért először a helyes nyersanyag válogatás szempontjait célszerű elsajátítani, mellyel biztosítani tudja a szükséges vitaminokat és ásványanyagokat. Azt követően pedig hasznos ételkészítési eljárásokat tanulhat meg, amivel egészségesen, és speciálisan a megnövekedett energia és tápanyagigényeket lehet kielégíteni.

A szakember segít, hogy megfelelően felkészítse anyai szervezetét kisbabájának első bölcsőjét, az anyaméhet!

Sporttáplálkozás

Ahogy mondani szokás: „a legjobb étrend sem tesz egy átlagos képességű sportolót világklasszissá, de a helytelen táplálkozás a világklasszis teljesítményét is átlagossá ronthatja.” Fontos az individualizált tanácsadás, hiszen számos tényezőt kell figyelembe venni; sportág jellege és intenzitása, versenyidőszak, testtömeg, testösszetétel, energiaszükséglet stb. Ezek tükrében lényeges a fehérje, zsír és szénhidrát eloszlása az étkezések alkalmával, mindazonáltal szükséges az energia egyensúly és folyadékbevitel pontos meghatározása is. Hiszen a megfelelő tápanyag és folyadékbevitel javítani tud a sportoló állóképességén és teljesítményén. Továbbá gondoskodni kell a vitamin és ásványianyagok pótlásáról is, amivel megelőzhető a fáradékonyság és az izomgörcs, illetve megerősíthető az immunrendszer.

Egy igazi sportolónak nélkülözhetetlen a táplálkozási praktikák alkalmazása az edzés előtt, alatt és után egyaránt, mellyel fenntarthatja fittségi szintjét.

Fogyókúra

A mai felgyorsult világban megváltozott az életmódunk, ami kihat a táplálkozási szokásainkra is. Az élelmiszeripar által kínált termékek sokaságában felmerül a kérdés bennünk; vajon egészséges-e? Milyen hatással van a testsúlyomra? Mennyit ehetek belőle? Ahhoz, hogy elérje a kívánt testformát szüksége van egyéni diétára, ami a szervet igényeihez módosul, mindazonáltal elengedhetetlen a helyes mozgásforma kiválasztása is.

Az elhízás étrendi kezelésének célja a testtömeg többlet és testzsír többlet csökkentése a kívánatos testtömeg elérése és fenntartása, az elhízással járó szövődmények megelőzése. Az étrenden és praktikákon kívül, motivációt biztosítanak a szakemberek, hiszen a fogyókúra kihívásait szem előtt tartva bármit el lehet érni, ha megfelelő körülmények között kezd neki az életmódváltásnak.

Dietotherápiák

Az egészségügy kapuján belépve számos akut és krónikus megbetegedéssel találkozhatunk. A betegségek invazív és gyógyszeres kezelése mellett, elmaradhatatlan a megfelelő életmód kialakítása is a tünetek enyhítése és mihamarabbi gyógyulás érdekében.

„Minden kórállapot a beteg testére szabott egyéni diétát követel meg” Hippokratész ideájának és modern orvostudomány fejlődésének köszönhetően, felhívják a figyelmet, az újabb dietoterápiák bevezetésének szükségességére. A dietetikus már szakszerű táplálkozási tanácsot ad a szív és érrendszeri megbetegedések, a pajzsmirigy megbetegedések, a gyomor és bélrendszeri megbetegedések, illetve számos egyéb belgyógyászati problémák kezelésével kapcsolatban is.

A dietetikus nem csupán táplálkozási tanácsadó, hanem olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező táplálkozástudományi szakember, aki a szakorvossal együttműködve az egészséges egyéneknek valamint a különböző táplálkozási betegségben szenvedőknek nyújt segítséget a megfelelő étrend kialakításához.

Kérem, keresse fel dietetikusunkat és forduljon hozzá bizalommal! A SOL-MED Egészségközpont dietetikus szakemberének célja, hogy a hozzá fordulók betegségét vagy megváltozott egészségi állapotát, fogyását a tőle telhető szakértelemmel és empátiával kezelje az Ön egészsége érdekében!

Egyéni táplálkozási tanácsadás:

Időtartam: 60 perc
– Táplálkozási anamnézis felvétele, táplálkozási kérdőív formájában.
– Testösszetétel analízis, az eredmények kiértékelése.
– Egyéni diétás tanácsadás, tájékoztató füzet biztosítása.

Kontroll táplálkozási tanácsadás: 

Időtartam: 30 perc
– Két hetente vagy havonta érdemes igénybe venni.
– Az első alkalmas tanácsadást követően írt táplálkozási napló kiértékelése.
– Kontroll testösszetétel analízis.
– Az eredmények folyamatos dokumentálása és kiértékelése, a változások nyomon követése.
– Az egészségügyi állapot ellenőrzése táplálkozási szempontból.
– Az időközben felmerült kérdésekre válaszadás, az esetlegesen kialakult akadályokon, nehézségeken való átsegítés.

Ne hagyja, hogy ízületi fájdalmai legyenek!

Mivel foglalkozik az ortopéd szakorvos?

Az ortopédia olyan orvosi szakterület, amely az izom-csontrendszeri problémákra összpontosít. Ez magában foglalja a csontrendszeri betegségek, valamint a csontok, ízületek, izmok, szalagok, inak, idegek  betegségeinek diagnosztizálását és kezelését.

A testben több mint 300 csont és ízület található. Még akkor is, ha csak az egyikük problémássá vált, annyi fájdalmat és kellemetlenséget okozhat, ami nagyban befolyásolhatja életminőségét.

 

Függetlenül attól, hogy fájdalma a nyakában, a hátában, a karjaiban vagy a lábaiban található, a SOL-MED ortopéd szakorvosa segít számos probléma diagnosztizálásában és kezelésében.

Az ortopédiai problémák gyakran valamilyen stresszhez, megerőltetéshez vagy az izmokat, szalagokat és ízületeket érintő károsodáshoz kapcsolódnak.

Gyakori ortopédiai problémák

Ízületi gyulladás

A körülbelül 2 millió honfitársunkat érintő a krónikus jellegű ízületi gyulladás gyakran befolyásolja a mozgást. És idővel maradandó szövetkárosodást okozhat. A rheumatoid arthritis és az osteoarthritis, az ízületi gyulladás leggyakoribb formái, gyakran érintik a csípőt, a térdet és a gerinc alsó részét.

Derékfájás

Minden tizedik ember tapasztal valamilyen fokú derékfájást. A tünetek az enyhétől a súlyosig terjedhetnek, a lehetséges okok ugyanolyan szélesek. A derékfájás gyakori forrásai közé tartozik az életkorral összefüggő porckorong degeneráció és olyan állapotok, mint a gerinccsatorna szűkület, vagy  a csigolyák közti lyukak szűkülete, amely nyomást gyakorol az ideggyökökre.

Vállfájdalom

A nyaki fájdalomhoz hasonlóan a vállfájdalom is lokális, vagy sugározhat a közeli területekre, gyakran a karokba. A rotátor köpeny sérülései az egyes vállízületeket stabilizáló négy izom bármelyikének károsodásából erednek. A vállak éles ütésekkel vagy kemény esésekkel is károsodhatnak. A gyulladást bursitisnek nevezik.

Nyaki fájdalom

A nyaki gerinc izmainak feszessége fájdalmat eredményezhet, melyet tovább súlyosbíthat a csigolyák közti porckorongok és ízületek kopása. A nyaki porckorongsérv, valamint az inak és az izmok sérülése hozzájárulhat a nyaki fájdalomhoz, amely a hátra és a vállra sugározhat.

Lágyrész-sérülések

A stressz, túlterhelés okozta sérülések, és rándulások a felnőttek által tapasztalt leggyakoribb lágyrész-sérülések közé tartoznak. Mindaddig, amíg nincs súlyos károsodás, a lágyrész-sérülések általában jól reagálnak a konzervatív, nem sebészeti kezelésekre.

Az ortopédiai problémákat a képalkotó vizsgálatok és a kórtörténet kiértékelésével diagnosztizálják. Az ortopéd orvos által ajánlott kezelések magukban foglalhatják a fizikoterápiát és a gyulladáscsökkentő gyógyszerek alkalmazását. A műtétet csak akkor mérlegelik, ha más kezelések nem nyújtanak enyhülést.

Szteroid ízületi injekciós terápia, szakorvosi vizsgálattal.

 

Jelentős fájdalmaknál gyakran lehet az első alkalmazandó eljárás a szteroid injekciós kezelés, amely a fájdalom, a gyulladás csökkentésével megnyitja az utat olyan, akár természetes hatású kezelések előtt, mint a lökéshullám terápia, és vagy az ízületi hialuronsav injekciókúra. A visszanyert mozgásszabadság pedig lehetővé teszi a személyre szabott, funkcionális gyógytornát , ami a mozgásszervi betegségek esetében szinte kötelező.

A szteroid injekciós fájdalomcsillapítás segít a test egy bizonyos ízületén a fájdalom és a gyulladás csökkentésében.

  • Hátfájás. A hátfájás oka gyakran a gerinc valamely kisízületének gyulladása. Ezt injekciós kezeléssel meg lehet szüntetni.
  • Nyáktömlőgyulladás.A nyáktömlők az ízületek környékén található kis, folyadékkal teli zsákocskák. Ezeknek a begyulladása igen fájdalmas, azonban injekciós kezelésekkel kiválóan kezelhető a betegség.

 

  • Kopás okozta ízületi gyulladás.Bizonyos gyulladásos fehérjék felszaporodása az ízületben a kopás következménye is lehet. Ez nagyon fájdalmas, amelyre érdemes lehet fájdalomcsillapító szteroidos injekciót beadni.
  • Reaktív ízületi gyulladás.A reaktív ízületi gyulladás leginkább fiatal férfiakban alakul ki, valamilyen egyéb betegség vagy fertőzés miatt. A kezdeti fertőzéses tünetek után megjelenik a fájdalmas ízületi gyulladás, amelyet gyógyszerekkel és injekciókkal kezelnek

 

  • Ínhüvelygyulladás.Az ínhüvelygyulladás általában túlerőltetés miatt alakul ki. Súlyos esetben akár injekciós kezelésre is szükség lehet.

Az injekciók kortikoszteroidos gyógyszert és helyi érzéstelenítőt tartalmaznak. A helyi érzéstelenítő miatt a fájdalom azonnal enyhül, a szteroid pedig hosszabb távon segít a fájdalomcsillapításban és a gyulladáscsökkentésben.

Mivel az injekciós kezelések a mozgásszervi orvoslás fontos részét képezik, ezért rendelőnkben kiemelt figyelmet fordítunk a szteroidos injekciók megfelelő és hatékony alkalmazásaira.

A szteroid injekció beadása előtt a kezelőorvos alaposan megvizsgálja a pácienst. A vizsgálat célja az ízületi fájdalom okának megtalálása, valamint a szteroid injekció szükségességének megállapítása.

 

Mivel a szteroidos injekció elsősorban tüneti kezelés, ezért utána a legtöbb esetben szükség van valamilyen utókezelésre, amely a kiváltó okok megszüntetését célozza meg.

  • Laborvizsgálat.Ez nem egy kezelési módszer, azonban a vizsgálat eredményeképpen a szakorvos kérhet laborvizsgálatot, hogy megállapíthassa a gyulladás eredetét. A laborvizsgálat az utókezelés szerves része lehet.
  • Gyógytorna. Az ízületi fájdalmak jelentős része valamilyen tartáshiba, izomegyensúlyi zavar, izomgyengeség vagy merevség miatt jelentkezik. Ezeket jól lehet kezelni gyógytornával.
  • Gyógyszerek.Ha az ízületek tartós károsodását látja az orvos, akkor megfelelő porcerősítő, gyulladáscsökkentő és ízületi működést javító gyógyszereket javasolhat.
  • Fizikoterápia.A természetes fájdalomcsillapítás egyik legjobb formája az elektromos hullámokkal működő fizikoterápia. Ezeket a kezeléseket tartósan is lehet alkalmazni fájdalomcsillapításra, sebgyógyulásra és a sejtműködés serkentésére.

Hyaluronsav ízületi injekciós terápia, szakorvosi vizsgálattal.

A hyaluronsav terápia a legtöbb mozgásszervi probléma esetén ajánlható kezelés, ami hatékony megoldást jelenthet a kopásos tünetek, gyulladások, túlterhelések, sportsérülések kezelésében. Használatával tartós fájdalomcsökkentést, az életminőség javulását lehet elérni, így szakorvosunk hosszú távú megoldást nyújthat a mozgásszervi problémákkal élő pácienseknek.

A porckopás terápiájában a legfontosabb cél a fájdalom csökkenése és a mozgásképesség, az életminőség javítása. Napjainkban a hialuronsav-tartalmú ízületi injekciók hatékony segítséget jelentenek a porckopás kezelésében. A porckopás során az ízületi hialuronsav lecsökken.

 

Az ízületbe fecskendezve ezeket a készítményeket visszaáll az ízület kenése és lökéscsillapítása, csökken a fájdalom.  Ez az injekciós kezelés alternatívája lehet a műtéti beavatkozásnak – mely általában protézis beültetést jelent -, vagy legalábbis időben késleltetheti azt.

Az ízületbe beadott anyag egy átlátszó zselé, amely nagy koncentrációban tartalmaz hialuronsavat, esetenként kondroitin-szulfátot (a porcmátrix szerkezeti eleme) vagy glükóz-amint (természetes gyulladáscsökkentő és szerkezeti elem). Lassabb, de elnyújtottabb fájdalomcsillapító, mozgásfunkció-javító hatással rendelkeznek.

Beadást követően nincs szükség az ízület kíméletére, tehermentesítésére, a mozgás segíti a hatóanyagok eloszlását, így a plusz folyadék okozta feszülés érzés csökkenését.

 

Kiknek ajánljuk a kezelést:

Megterhelő fizikai munkát végzőknek: azoknál, akik hosszú távon végeznek nehéz fizikai munkát a porckopás tünetei sokkal gyakrabban és hamarabb alakulnak ki.

Időseknek: Hazánkban a tartós fájdalommal járó porckopás gyakorisága a 65 év felettiek körében 60-75%.

Súlytöbblettel küzdőknek: a porckopás a túlsúlyosak közül minden második embert érint.

Sérülések, műtéti beavatkozások után: A sérülések, ízületi betegségek, műtétek sokszor szerepelnek a porckopás hajlamosító vagy kiváltó tényezői között.

Genetikai hajlammal rendelkezőknek: akiknek a családjában előfordul porckopás, sokkal elővigyázatosabbnak kell lennie, mert a háttérben genetikai hajam bújhat mag.

Sportolóknak: az aktív, versenyszerű sport extrém mértékben terheli az ízületeket, növeli a porckopás kialakulásának veszélyét.

Érdemes tudni, hogy a nemzetközi kutatási eredmények alapján a 3 hónapos hialuronsavas kezeléssel tartósan (12-18 hónapon keresztül) enyhült a fájdalom és javult az ízületi funkció. Enyhébb, korai  elváltozások,  rendellenességek esetén jobb eredmények várhatóak, így fontos a korai diagnózis és a kezelés(ek) időben történő elkezdése!

Az allergiás nátha nem ritka probléma, statisztikai adatok alapján  Magyarországon a lakosság 20%-ánál van jelen.

Ez a betegség veleszületett hajlam talaján, környezeti hatásokra alakul ki, lényege, hogy az allergiás személy szervezete bizonyos anyagokkal találkozva ellenanyag termelésbe kezd, majd az ismételt találkozások során az allergiát kiváltó anyag és az ellenanyag összekapcsolódása révén egy speciális gyulladásos folyamat indul el. Az allergiás nátha esetében ez a folyamat az orr és orrmelléküregek-, garat-, torok nyálkahártyáján zajlik. Így az allergiát okozó anyag belégzése az allergiások esetében tüsszögést, viszketést, vizes orrváladékozást és gátolt orrlégzést okoz. 

Az allergiás megbetegedések kialakulásában a genetikai tényezők fontos szerepet játszanak, amennyiben az egyik szülőnk allergiás beteg, kétszeresére nő a valószínűsége annak, hogy mi is allergiásak legyünk. Mi több, ha mindkét szülőnk ugyanabban az allergiás betegségben szenved, 80%-s valószínűséggel mi is allergiásak leszünk. 

Az allergiás nátha kezdődhet már kisgyermekkorban is, de leggyakrabbak a tizenéveseknél és a húszas életévek elején indul. Idős korban általában ritkább az új allergiás betegek felfedezése, de az elmúlt években egyre gyakrabban találkozunk ezzel a problémával.

Allergiás náthát okozhatnak a lakáson belül pl., az atkák, penészgombák, rovarok, házi kedvencek levált hámsejtjei, tolla. Szabadtéren a különböző fák, pázsitfüvek, gyomok pollenjei és a kültéri gombaspórák okoznak allergiás betegséget. 

Melyek a tipikus allergiás náthára jellemző panaszok?

Tüsszögés, vizes vagy nyákos váladékcsorgás az orrból előre vagy hátra a garatba, orrdugulás, orr-szem viszketés, könnyezés, torokviszketés, esetleg köhögés.

Milyen tünetek jelentkezése esetén indokolt Prick teszt végzése?

Bőrpróbát olyankor javasol az orvos, amikor a páciensnek kellemetlen tünetei jelentkeznek, melyek allergiára utalnak és életminőségét rontják.

Az allergiás betegségek több szervrendszert is érinthetnek. A tünetek oka, hogy a szervezet allergénekkel kerül kapcsolatba, melyek a következő panaszokat okozzák. Leggyakrabban a légzőszervi tünetek: tüsszögés, orrviszketés, vízszerű orrfolyás, torok- és szájpad kaparás észlelhető. Emellett szemkönnyezés, szemvörösség, szemviszketés jelentkezhet.

A bőrön észlelhetünk viszketést, hólyagot, duzzanatot, bőrpírt. Gyomor-bélrendszeri panaszok esetén felmerülhet az ételallergia gyanúja, melynek gyakori tünete a gyomorgörcs, hasi fájdalomhasmenés.

Mit mutat ki a bőrpróba?

A vizsgálat célja az allergia kimutatása és az azonnali allergiás reakció igazolása.
Segítségével a beteg tüneteit okozó allergén anyagot pontosan meg tudjuk határozni. Így a beteg a későbbiekben csökkenteni tudja az allergénnel való érintkezését, amennyire az lehetséges.

Mit nevezünk allergénnek?

Az allergének olyan fajidegen fehérjék, melyek az arra érzékeny szervezetbe kerülve, túlzott védekezési reakciót válthatnak ki. Több fajtájuk ismert.

Légköri allergén például a háziporatka, virágpollen, állati szőrök, a toll, a penészgomba. Ételallergén lehet a tej, tojás, hal, kagyló, eper, málna, kivi, paradicsom, olajos magvak….stb. Hirtelen fellépő tünetet válthat ki a méhek és darazsak méreganyaga.

Gyógyszerek esetében gyakori allergén a penicillin és származékai, érzéstelenítők, fájdalomcsillapítók. De fémek, festékek, gyanták, ragasztók is válthatnak ki allergiás reakciót.

Hogyan készüljünk fel a vizsgálatra?

A tesztet megelőző 7 napban az antihisztamin- ill. szteroidtartalmú gyógyszereket és kenőcsöket el kell hagyni, mert ezek befolyásolhatják az eredmény. Ilyen a Claritine, Allegra, Medrol…stb.A vizsgálat nem végezhető el, ha a beteg bőre test szerte ekcémás, kiütéses. Általában az alkarra visszük fel az allergént amennyiben ez nem lehetséges, akkor a hát bőrén is elvégezhető a vizsgálat.

Fájdalmas a vizsgálat? Lehetnek szövődményei?

Az allergént egy szabványos, 1mm szúrásmélységű lándzsa segítségével juttatjuk a bőr rétegei közé. Ez a karcolás nem okoz vérzést és csak minimális fájdalommal jár. Pozitív eredmény esetén, a bőrön helyi duzzanat és vörösség jelentkezik, melyet viszketés kísér. Az eredmény leolvasása és az allergének eltávolítása után ezeket a tüneteket gyulladás- és viszketéscsökkentő kenőccsel kezeljük. A hirtelen fellépő szövődmények veszélye miatt csak szakorvosi felügyelet mellett, olyan helyen végezzük a vizsgálatot, ahol sürgősségi ellátásra is lehetőség van. Igaz, ennek valószínűsége csekély a standardizált gyárilag tisztított, hígított allergén oldatok használatával végzett vizsgálat során.

Mi a Prick teszt vizsgálatának menete?

A vizsgálatra érkező beteget alaposan kikérdezzünk panaszairól, kórelőzményt veszünk fel. Tájékoztatjuk a vizsgálat menetéről és a várható kellemetlenségekről. A vizsgálatba való beleegyezését dokumentáljuk. A beteget kényelmes székbe ültetjük, és alkarját szabaddá tesszük. Ha a bőr tünetmentes, alkohollal fertőtlenítjük és zsírtalanítjuk. Ezen a területen egy tollal megjelöljük az allergének felvitelének a helyét.

Ezután az előre megjelölt pontokra allergén oldatokat cseppentünk. A teszt csak negatív és pozitív kontroll mellett végezhető, ezért fiziológiás sóoldatot és hisztamint is karcolunk a bőr alá. Az allergének helyén a bőrt lándzsával megszúrjuk. Figyelünk, hogy az allergén cseppek ne keveredjenek.
A reakcióidő körülbelül 15-20 perc. Ha a beteg allergiás a felvitt anyagra, helyi reakció alakul ki, csalánkiütés jelenik meg. Ez viszketéssel jár, de ezeket nem szabad vakarni, ezt vizsgálat előtt el is mondjuk. Az eredmény leolvasása után a bőrt megtisztítjuk és a tüneteket helyileg kezeljük.

Hogyan értékelik a vizsgálatok eredményét?

Az allergiás reakció mértékét a kialakult csalánkiütés legnagyobb átmérője alapján ítéljük meg. Ezt egy átlátszó vonalzó, vagy leolvasó sablon segítségével határozzuk meg, 3 milliméternél nagyobb átmérőjű tünetet pozitívnak tekintünk. Étel allergia esetén a pozitív bőrteszt csak tájékoztató jellegű. Az egyértelmű diagnózis felállításához táplálék provokációs vizsgálat is szükséges, melyet szakember felügyelete mellett, kórházi körülmények között szükséges elvégezni.  Az eredményt befolyásolhatja, ha a beteg gyenge reakciót mutat a hisztamin cseppre. Ha a pozitív kontroll helye tünetmentes marad, a vizsgálat nem lesz értékelhető. Illetve ha a bőr túl érzékeny, a negatív kontroll is eltérést mutathat, ami miatt az eredmény nem ítélhető meg jól. Fontos a klinikai tünetek és a vizsgálat eredményeinek együttes értékelése.

A Solt-Med Egészségközpontban felnőttek tesztelését és kezelését vállaljuk.

 

 

 

 

              

A Dévény-módszer a gyógyítás és fejlesztés összhangja.

A Dévény-módszer, azaz a Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer (DSGM) nevét megalkotójának, Dévény Annának nevéből és a módszer két fő területének megnevezéséből kapta.

A DSGM nemcsak egy módszer a sok közül, hanem a mozgásrehabilitáció eddigiektől eltérő, gyökeresen új megközelítése. Sem elméletben, sem gyakorlatban nem azonosítható, vagy hasonlítható össze más módszerekkel speciális tünettana miatt, mely tünettan alapján a mozgássérülés jeleit és fokát megállapítja.

A DSGM szerint a gyógyulás a szabályos, teljeskörű mozgásrehabilitációt jelenti. 

A gyógyítás feltétele a minél korábbi – lehetőleg már az inkubátorban – megkezdett SMT kezelés. A manuális gyógyítás, amely nem jellemző egyik rehabilitációs módszerre sem.

A DSGM-t a statisztikailag igazolt eredményei kiemelik a többi rehabilitációs módszer közül, mert hatásosabbnak bizonyult azoknál. Az SMT kezelés gyógyító hatása az összes mozgássérülés esetén – beleértve az orthopediát és reumatológiát is – rendkívül hatékony:

– olyan kórképben – a szülési sérülések minél korábbi kezelésével- tud teljes gyógyulást felmutatni, amely eddig az egész világon megoldatlan volt.

– a baleseti sérültek SMT kezelésével felére csökkenthető a rehabilitációs idő és minőségi mozgás érhető el.

Célja az izmok élettani helyzetének visszaállítása és a rendellenesen rögzült izom fellazítása. A DSGM segítségével az izomrendszer alkalmassá válik a pontosabb, aktívabb működésre. Így a terápia során a sérült és az egészséges gyerekeket ugyanúgy kell kezelni, mert a sérülés, a károsodás mértéke, csak a módszer gyorsaságát határozza meg. A korrekció menete a mozgások elemekre bontása, az elemek külön-külön korrigálása, majd visszaépítése a komplex működésbe. A különböző speciális fogások az izomzatra és az idegrendszeri szabályozásra is egyformán hatással vannak, ezáltal az idegrendszer stimulálódik, az izomhelyzet normalizálódik. Tapasztalatok szerint a sérült újszülöttek 80 százaléka gyógyítható, illetve állapotuk jelentős mértékben javítható ezzel a terápiával. A koraszülöttek, az elhúzódó vagy komplikált szülésen átesett gyermekek már – az előzmények miatt – rizikóbabáknak tekinthetők, akiknek kezelését érdemes már a tünetek kialakulása előtt megkezdeni, mivel a kezeléssel ártani nem lehet. A korai terápiával jobb és gyorsabb eredmény érhető el, illetve meggátolható a mozgásproblémák kialakulása. Az 1-2 éves korban megkezdett kezeléseknél is sokat lehet javítani az adott állapoton, de ilyenkor már sajnos a korai kezelés eredményei nem érhetők el. Ezért döntő fontosságú, hogy minél előbb elkezdjék a kezelést.

Időben kell lépni!

Figyelmeztető jelek

Lassú mozgásfejlődés, gyenge izomzat, szoptatási nehézségek, aszimmetrikus fej-, végtag-, vagy testtartás, dongaláb, tartási rendellenesség, hason fekvés elleni „tiltakozás”, feszes, merev izomzat, korai intenzív nyálzás, eltérő aktivitású végtaghasználat.

Alkalmazási területek:

  • 1. mozgásfejlődésben lemaradt gyermekek
  • 2. magzati életben felvett tartási rendellenességek, melyek a születést követően is fennállnak
  • 3. gyermekkori agyi eredetű mozgászavarok
  • 4. reumatológiai megbetegedések
  • 5. mozgásszervek baleseti sérüléseinek utókezelése
  • 6. ortopédiai problémák

Állapotfelmérés:

A kezelések megkezdése előtt a gyermekek vizsgálaton vesznek részt, ahol a DSGM-szakgyógytornász a módszerre jellemző speciális tünettan alapján felméri a tüneteket, és ha szükséges, kezelést javasol.

Kezelés:

SOLT-MED Egészségközpontban a kezelések 60 percesek és általában heti egy alkalommal történnek, de szükség esetén, súlyosabb problémáknál, nagyon megkésett mozgásfejlődésnél a heti 2-3 alkalom is szükséges lehet. A szülő minden esetben jelen van a kezelésen a DSGM-szakgyógytornász tanácsokkal látja el a szülőt.